NTP-MTTD-20-0059 - Környezettudatos komplex természettudományi tehetséggondozó műhely
Intézményünk, a Tokaji II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola a 2020/2021-es tanévben sikeresen megnyerte a Nemzeti Tehetség Program keretében meghirdetett „ A matematikai, a természettudományos és a digitális kompetenciák erősítését szolgáló hazai és határon túli tehetségsegítő programok támogatása” NTP-MTTD-20-0059 számon nyilvántartott pályázatot.
A pályázat keretében új, mobil vegyifülkével, illetve fali edényszárítóval gazdagodott iskolánk. A vegyifülke modern, mind a négy oldalról megfigyelhető munkatérrel, világítással saválló munkafelülettel rendelkezik, az elszívó berendezés a keletkező mérgező gázokat biztonságosan elvezeti gégecsövön keresztül, a törésbiztos üvegek segítik a balesetmentes munkát.
Programunk az eszközbeszerzés mellettkomplex természettudományi (fizikai, kémiai, biológiai) 60 órás műhelymunkával egészült ki.
Ennek a műhelymunkának már hagyománya van iskolánkban, amely a műhelyvezető (Kovács Zsolt tanár úr) több, mint egy évtizedes temészettudományos műhelyvezetői tapasztalataira épül iskolai és kistérségi szinten is.
Komplex természettudományi kísérleteken keresztül a fenntarthatóság, ökológiai tudatosság, digitális kompetenciák fejlesztése volt a cél.
A műhelymunka során önállóan és csoportosan végzett biológiai , kémiai, fizikai kísérletekkel egy-egy témakört jártunk körbe. Ökológiai szemlélettel a fő témák a levegő, a víz, az energiaforrások, a hulladékgazdálkodás, a talaj vizsgálatai voltak. Példaként egy foglalkozás témája ennek megfelelően mutatja a tantárgyakon átívelő szemléletet: „Klímaváltozás. Állapotjelzők vizsgálata (fizika). Klímaváltozás várható hatásai az élő szervezetre (kémia, biológia)”. A kísérletek segítségével a természettudományos kompetencia, a matematikai kompetencia fejlesztése a gondolkodási, tudásszerző, kommunikációs és vizuális képességek terén valósult meg. Biológiai, kémiai, fizikai, ökológiai ismereteik mellett felhasználták a matematikai-logikai, digitális kompetenciáikat és informatikai ismereteiket is.
A komplex személyiségfejlesztés, az új információk, a hagyományostól eltérő foglalkozások motiváló hatását használtuk fel tehetségígéreteink fejlesztéséhez.
Konkrétan milyen élményekkel gazdagodtak tanulóink? Az önálló felfedezés, megtapasztalás, a kutatómunka, projektek mind-mind az élményszerzést szolgálták.
A témán belül értékeltük az önálló, kreatív ötleteket, az érdeklődésük felkeltése, új ötleteik beépítése meghatározó volt. A tanár a háttérből irányítja a tanulócsoportok munkáját, a munkafolyamatokat a közös eredmények, a közösségi élmények jellemezték, ahol tanulócsoportok és a műhelyvezető is kölcsönösen tanulva egymástól, egymás szemléletét megtapasztalva élményszerűvé válik a természettudományok megismerése.
Műhelymunkánkról a Globo Televízió is készített tudósítást, melyben tanulóink önálló kísérlettervező munkáját, kísérleteit is láthatták a nézők.
Több ízben is tartottunk kihelyezett laborgyakorlatot a Nyíregyházi Egyetemen. A Nyíregyházi Egyetem Környezettudományi Intézetén Tehetséggondozó Műhelyünk tagjait Dobróné Dr. Tóth Márta (PhD) főiskolai docens, mb. intézetigazgató asszony fogadta. Az egyetem Környezettudományi Intézet Kémia Intézeti Tanszéke részéről Dr. Jekő József (PhD) tanszékvezető főiskolai tanár vezette csoportunknak a műhelyfoglalkozásokat a Tanszék laboratóriumában.
A Környezettudományi Intézet Biológia Intézeti Tanszék laboratóriumában Tóth Istvánné laboráns segítségével ismerkedtek a biológia és a környezetvédelem kapcsolatával a gyerekek.
Csoportunk tagjai a megszerzett tudásukat sikerrel hasznosították a tiszaújvárosi Mol PetChemQuiz versenyen is a következő napokban.
A tanulók utaztatását, étkezését, kirándulását pályázati forrás fedezte. A nyíregyházi SóstóZoo Állatparkban további élményekkel gazdagodtak a gyerekek.
Az egyetemen a Környezettudományi Intézetben tartottam előadást is műhelymunkánkról általános és középiskolai tanárok, főiskolai oktató kollégák által tartott konferencián.
http://www.nyf.hu/kornyezet/node/648
Hagyományosan közös műhelymunkában veszünk részt a Tokaji Gimnázium Folyadékanalitikai Laborjában középiskolai tanárokkal, is de a miskolci Földes Ferenc Gimnáziummal is tartunk kapcsolatot. Sajnos, a járványhelyzet a pályázatunk évében a személyes kapcsolattartást nem tette lehetővé. A pandémia igen megnehezítette a pályázat lebonyolítását, de a Nyíregyházi Egyetem Környezettudományi Intézet Kémia Tanszékére még ebben a lezárásokkal karanténokkal, terhelt időszakban is számíthattunk.
Második kirándulásunk során szintén az Egyetem Környezettudományi Intézet Kémia Tanszékén tartottunk műhelyfoglalkozást. A laborgyakorlatot Dr. Simon Csaba (Phd) főiskolai docens vezette a csoportunknak.
Készítettünk videofilmet is, ahol reményeim szerint sikerült megmutatni műhelymunkánk szépségét, látványos kísérleteinket, projektjeinket. A természettudományok művelése nem csak nemes, de szép feladat!
A videofilmben próbáltuk érzékeltetni a megóvandó természet szépségét kísérleteken keresztül, illetve bemutatni a megtapasztalás örömét.
A pandémiás helyzet miatt-most járunk a Covid-19 negyedik hullám csúcsán- a szülőknek a tervezettel ellentétben internetes fórumokon, virtuálisan, digitális úton tudtuk bemutatni a pályázat adta lehetőségeinket. Mégis nagyon hálásak voltak a szülők, és örömmel küldték gyerekeiket kirándulásainkra, sőt, műhelygyakorlatainkra is.
A műhelymunka zárásaként a közeli étteremben vendégeltük meg a gyerekeket a pályázati forrásból.
A jövőben is tervezem hasonló pályázat benyújtását-remélhetőleg sikerrel-hiszen a természettudományok művelése drága, szeretném bővíteni iskolánk természettudományos eszközparkját, továbbá a gyerekeknek minél több és minőségi élményt adni.
A pályázat sikerességét jelenti, hogy az eredetileg 15 fős csoportom mellett egyre több tanuló jelentkezik a foglalkozásokra,
új csoportok indítására is igény van, mind alsó, mind felső tagozatban.
Örömmel töltött el, hogy ameddig engedte a vírushelyzet, a már elballagott középiskolás tanulóim is visszajártak a foglalkozásokra. Célom nyitni az alsó tagozat felé is, továbbá közös műhelymunkát végezni általános iskolás és már középiskolába járó volt tanulóinkkal is.
Célom továbbá a gyümölcsöző együttműködést fenntartani a Nyíregyházi Egyetemmel.
Kovács Zsolt műhelyvezető